A meccs nyolc órai kezdete jó nagyot csúszott, így megvolt a biztos alap a kiegyensúlyozott és biztos alapokon nyugvó harcnak. Nagy meglepetéssel konstatáltam, hogy az ellenfél soraiban sorakozik serginhoo, akit már régebbről ismerek a GameStar Fórumról. Szóval a GBC szerverén történő szokásos taktikai megbeszélés után (amire szerintem csak aus figyelt, mivel mindenki más a TK-király címre hajtott) átvonultunk a coRDHA saját war szerverére. Szerencsére ez nem volt olyan lagos, mint a múltkor az frx szervere, így nem történt váltás a játék alatt. De csak ebben nem. Az előre megbeszélt helyett végül 11v11 lett a felállás, ami néha ingadozott, merthogy tudtunk nélkül Gabóca meg sem jelent a Kubrán a második körben, így azt 10v11 felállásban nyertük :D. Fél kilenc körül összegyűltek az emberek végre és kezdődhetett az első kör!

Mi kezdtünk amerikaiként, ami azt jelentette, hogy mi vagyunk az amerikaiak. Ide nem ezt akartam írni, de közben elfelejtettem, hogy valójában mit is, ezért került ez ide... A játék hevesen kezdődött, a két tank összecsapott a gát tetején, amit simán be is húztunk volna, ha nem lettek volna ott az arabok. Ravaszan a T90 mellett ott sunnyogott egy Vodnik egy szerelővel egészen addig, amíg ki nem lőttük. A tervek szerint felrobbantottuk a gátat, ezzel rengeteg plusz munkát adva a feketemunkásoknak, akik még jól is jártak ezzel, mert órabérben kapták a fizetést. Szívesen srácok! A tankok által keltett nyikorgás és robbanások tökéletesen visszhangzottak a gát alján, ahol véres csata folyt volna a lenti zászlóért, ha a gonosz cenzorok ki nem tiltották volna a játékból eme értékes nedűt. Így maradt a poros csata. A coRDHA taktikája szerint valahonnan (azóta sem tudom, hogy honnan) folyamatosan ugráltak az emberek hol le, hol fel, hogy lehúzzák ezt a zászlót, ami néha sikerült is. Az első kör nem volt valami sikeres számunkra, de valahogyan sikerült így is elenyésző különbséggel veszteni a rundot. 43-51 a coRDHA javára. Szegények még nem tudták, hogy ez volt az utolsó vereségünk...

A második körben fordult a kocka minden értelemben. Most mi használtuk a csudajó orosz vasakat, amelyek ugyan tíz kilóval nehezebbek voltak, de az öt kilós tárban is sokkal erősebb skulók voltak. A fő csapásirány az építkezés volt, amelyet egy rövidecske elterelő-támadás után le is húztunk. Ekkor jött a nagy probléma: bedöglött a headsetem! ALT+TAB, zenejátszó: semmi. Hangrögzítő: működik, de nem hallani semmit. Pánikoltam, hogy már megint vihetem vissza, amikor egyszercsak, mint derült égből villámcsapás, ötlet ötlött az eszembe, amely meg is hozta eredményét: megtaláltam a hangerőszabályzót. :D A nagy probléma leküzdése után csak egy gond maradt: a folyton kamikaze-akciókat végrehajtó helikopteres, aki állandóan oxidációt indított meg szegény Data testében. Ja, egy jó mondás: "Atomtámadáskor ne bújj tank mögé, mert rádolvad!" Többször is indítottak támadásokat az építkezés ellen, néha a helikopter teljesített egy búcsúutat mielőtt elnyelte volna a végső megsemmisülés, néha pedig Hummwee-n jött a Gonosz. Szerencsénkre több szinttel lejjebbről is foglalásnak veszi a progi a tartózkodást, így a tetőn lévő nagy irtás ellenére nem tudták behúzni. Mivel én is ide voltam rendelve védekezni, ezért fogalmam sincs, mi történt a pálya többi részén, az viszont biztos, hogy az eredmény 90-63 lett.

Mashtuur városa a következő ütközet helyszíne, természetesen 16-os méretben, így elkerültem, hogy megint az egész kört a levegőben röpködve töltsem. Commandernek az újonc Face/OFF jelentkezett, aki jól végezve dolgát győzelemre vezetett minket. Az első körben mi voltunk az arabok, ami kedvező az AK miatt, bár ezt a kör elején felsőbb utasításra nem használhattam. A taktika részletei nem voltak tiszták előttem, mert megint csak a társak halomra ölésével foglalkoztam az eligazítás alatt, de az tuti, hogy egy Vodnik elsuhant az útépítéshez, ahol keményen rátámadtunk az ott álldogáló amerikai kutyákra. Az akció nem sikerült és miután percekig szórakoztam a PP-19-cel nagyrészt sikertelenül, úgy döntöttem, kezembe veszem az amerikaiak sorsát, a halált. Vagyis az AK-t. Amint felszerelkeztem eme művi vasdarabbal, csak úgy repültek a coRDHÁsok ide-oda. Kill kill hátán, hulla hulla hátán és a zászló csak jött lefele... Rengeteget daráltam azon a szűk helyen a 101-essel, aminek az lett az eredménye, hogy hamarosan miénk lett a bázis a többiek segítségével és Datáék is jól teljesítettek az északi bázis foglalásával. Innentől patthelyzet alakult ki: ők nem tudtak támadni, mi pedig nem akartunk támadni. Az idő lassan elfogyott és erőfeszítéseink meghozták a várva várt gyümölcsöt: a szintetikus anyagokkal édesített győzelmet. A vége 87-0 lett és a hatalmas AK-s pusztításom nyomán Face/OFF után messze másodikként zártam a kört.

Az utolsó körbe már úgy mentünk bele, hogy csak egy bázist kell megtartanunk, ennek ellenére ez nem teljesen így történt. Most aus vállalta magára a befejezést commanderként és jól el is osztotta a csapatokat. Én és egy APC védtük az útépítést, amíg a tank és a gyalogosok nagy része északra ment. Kerestem egy nagy háztetőt és kiosztottam pár fejest, de mikor már másodszor repített a magasba a tüzérség, úgy gondoltam, hogy ideje közelharcba bonyolódni. Fogtam magam és beálltam különleges egységnek, mivel nagyon csábított az a Colt. Ismét bevetettem magam a tömegbe és ismét egyedül maradtam. :D A zászló még a 20 perces köridő felénél is semleges volt, ezért a gyakást abbahagyva segítséget kértem a behúzásához, amit meg is kaptam. Két zászló volt a miénk, ami így is maradt a kör végéig, amikor visszament mindenki délre pezsgőzni. Már ez sem segített nekik pedig csúnyán szétlőtték azt a fincsi nedűt... A nagy védekezésből majdnem fölényes győzelem lett, de így meg kell elégednünk a 84-19-es eredménnyel. Összességében nem lehet kérdés, hogy győztünk, így nyugodtan zárom eme hosszúra nyúlt írásom. Vázlatszerűen a bal oldali menüben olvashatsz a warról.